2010. május 11., kedd

Kiértékelések 2010 tavaszán

Múlt héten lezajlottak a MOME berkei alatt a hallgatók féléves szakmai munkásságát értékelő kiállítások. Eddigiektől eltérően idén a 3. éves hallgatók számára a kipakolás egyben záró kiállítás is volt, hiszen a BA oktatási rendszerhez kapcsolódva ez az utolsó évük az alapképző oktatásban. Sikeres felvételi után az MA képzés keretein belül folytathatják tanulmányaikat. A 2. éves hallgatók Harmati Hedvig DLA, egyetemi adjunktus irányításával sík papírlapba metszéssel alakítottak ki mintákat. Ezeknek befotózott árnyékával kellett a szakoktatás keretében anyag kísérleteket végezniük, ahol a feladatuk 3 dimenziós hatások megjelenítése volt különböző technológiai lehetőségek felhasználásával. A 3. és 4. évesek egyaránt egy pályázatra készültek a féléves feladatuk teljesítéseként. Olyan mai trendbe és divatba illeszkedő mintákat, öltözeteket kellett tervezni és kivitelezni, ami a roma tradíciókból merít inspirációt. A harmad évet Polgár Csaba Ferenczy Noémi díjas textiltervező művész, egyetemi tanár, míg a 4. évet Bényei Tünde DLA, egyetemi docens tanította.

Fotó-összeállítás a weboldalunkon: www.nyomomuhely.weebly.com