2009. október 24., szombat

Szentkozmadombja 2009




Már első nap komoly, habár még nem gyakorlati feladatot kellett megoldani a lányoknak. Közös nevezőre kellett jutniuk a feladat megoldás módjában- egy közös alkotás készüljön, vagy kisebb csoportokban dolgozzanak. Ez utóbbit választották, így két csoportban folyt a munka. A másik feladatuk a közös téma kitalálása volt, ami összefogja és meghatározza az alkotás folyamatát és az elkészült műveket. Közös „agyalást” követően mindenkinek fel kellett írnia a témaötletét a terem közepén levő papírlapra, majd egy cetlire feljegyeznie az általa megfelelőnek tartott témát. Ezt követően összesítettük a szavazatokat.

A többség akaratának megfelelően Az élő és az élettelen találkozása című téma lett.

A másod évesek a színtelen-élettelen és a színes-élő gondolat párokra építették fel koncepciójukat. Egy fából ácsolt szerkezetre, amit ők Dezsőnek a szentkozmadombjai falónak neveztek el,tekerték rá sorban az 5 méteres textil csíkokat a szürke tónusoktól az egyre színesebbek felé haladva. A negyedévesek csapata saját árnyékukat rajzolták körbe a textilen,majd a falu nevének betűiből készített sablonokat hengerelték át a textilre.

Kovács tanárnő a pigmentekről és a nyomás történetéről tartott előadást, mielőtt  Mucha Zsolt kollégámmal bemutattuk gyakorlatban is a pigment nyomópépek alternatív használatát. Később László Edina a nyugat-magyarországi lehetőségekről és a pályakezdés nehézségeiről mesélt a hallgatóknak, valamint aktív résztvevője volt az alkotói folyamatoknak is. Legnagyobb örömünkre Edináék háza szépen alakul, ami jövőre akár művészeti közösségek programjainak is helyet adhat.

Augusztus 19.-én kirándulást szerveztünk Szombathelyre, ahol megnéztük a III. Textiltriennálét, ami hazánk egyik,hanem a legrangosabb megjelenési lehetősége a textiles szakmának.Este tábortűznél elemeztük a látottakat. Mindenki elmesélhette észrevételeit, benyomásait a kiállításról.

Az idei program is jó hangulatban telt és remélem, minden résztvevő számára tanulságos volt és jövőre is hasonlóan eredményes gyakorlatot tudunk szervezni.


Köszönjük Káli Lajos polgármester úrnak a sok segítséget!
A programot támogatta:






Nincsenek megjegyzések: