2009. december 27., vasárnap

Kipakolás 2009. december

Szokás szerint december második hetében zajlottak a MOME tanszékein a szakmai kiértékelések. Idén a textiles hallgatóknak prezentációval is kellett készülni a félév végi kipakolásra, amiben bemutatták az inspirációkat, referenciákat és felvázolták a tervezés folyamatát.
A másodéves nyomósok Herendi- Hárshegyi Judit, Mezey Emese és Szalai Noémi a mintatervezés alapjaival ismerkedhettek meg ebben a szemeszterben. Témavezetőjük Harmati Hedvig, egyetemi adjunktus, tanszékvezető-helyettes.
A hallgatóknak a macskák világából kellett inspirálódni. Mindegyiküknek össze kellett állítani egy 2,5 méter hosszú és 60 cm széles nyomatot az elkészült terveikből, melyet a tanszék Epson nyomtatóján nyomtattunk ki.

A harmadévesek Kárpáti Judit, Márkus Dóra, Snór Anikó és Szirmay Zsanett Polgár Csaba (egyetemi tanár, Ferenczy Noémi-díjas művész) irányítása alatt szabadon szárnyalhattak a mintatervezés során. A tanár úr nagyfokú szabadságot adott a lányoknak, egyetlen kikötéshez kellett alkalmazkodniuk,hogy öltözködési textilre kell tervezni a mintát.

A negyedév első féléve a vándor félév,amikor mindenki félévig egy másik szakirányon tanulhat. Ez többségében mindannyiunk számára nagyon inspiráló élmény. Idén öt hallgatónk volt: Fábri Zsuzsanna(ruhaszakirány), Geréby Zsófia(ruhaszakirány), Oszvald Lilla (bőrszakirány),Szabó Fruzsina
(ruhaszakirány), Nagy Orsolya (szövőszakirány). Őket Bényei Tünde(egyetemi docens,szakirány-vezető) tanította. Igen széles palettáját alkalmazták a technikáknak, retuspisztollyal, pigmentfestéssel, szublimációs technológia felhasználásával vagy reaktív előfestéssel egyaránt készültek ruhadarabok.

Idén is szitáztak a 2.évesek fekete-fehér 3 méteres reprófotó nyomatokat, valamint a Pointcarré programmal is megismerkedhettek.

Ettől az évtől a 3.évnek Kiss Tibor (egyetemi tanársegéd) tartja a speciális tervezést, ahol a feladat pöttyös és csíkos minták ütköztetése volt szoknyán, vagy nadrágon.Szintén újdonság, hogy Selján Márk (egyetemi tanársegéd) révén a digitális oktatásunk kibővült a 3ds Max megismerésével, amit két féléven át tanulhatnak a textilesek.

Természetesen a gyakorlati, technológiai oktatás terén továbbra is Kovács Leventéné (mérnöktanár), Mucha Zsolt(szakoktató-műhelyvezető) és Varga Anikó (művésztanár) tartják a nyomóműhelyben a frontot.

Pár kép a kipakolásról:

2. évfolyam

Mezey Emese


Herendi-Hárshegyi Judit


A 2,5 méteres nyomatok



Judit prezentációja


Tanári figyelem-Bárdos Katalin, Harmati Hedvig és Vígh Krisztina az előtérben


Látkép

3. évfolyam

Tanári mustra-Polgár Csaba


Márkus Dóra-3. év


Szirmay Zsanett-3. év


Snór Anikó


Speciális tervezési feladat-Márkus Dóra, Kárpáti Judit és Szirmay Zsanett

4. évfolyam

Látkép


Oszvald Lilla


Nagy Orsolya


Szabó Fruzsina


Geréby Zsófia


Fábri Zsuzsanna

Nincsenek megjegyzések: